Elérkeztem az utolsó bejegyzésemhez Angliáról. Hosszú volt ez az egy év, de visszagondolva mégis rövid. :) Az elején bele se gondoltam, hogy hova megyek vagy mit fogok csinálni odakint. És a gondolat, hogy egy évig egy idegen országban, idegen emberekkel kell laknom, még jobban megrémített! Ám lassanként kezdtem megismerni a családot és már nem is volt annyira félelmetes. :) A hétvégi kiruccanások Londonba pedig hihetetlenül izgalmassá tették a heteimet! Nem is beszélve a Buddy-val való kalandokról! :D Elveszni az erdőben, vadállatokat lesni meg és új helyeket felfedezni, amelyeken nem sok ember járhatott még.
Rövidre fogva: köszönök a Burrows családnak mindent, amit értem tettek! És köszönöm Buddynak, hogy egy éven keresztül a legjobb barátom volt! ^_^
És most jöjjenek a képek arról a 9 napról, amíg Amanda barátnőm ellátogatott hozzám Amershambe.
 |
| Amanda megérkezett és rögtön össze is haverkodott Buddy-val! ^_^ |
 |
| Az első úti célunk a Tower Bridge volt. Pont akkor értünk oda, amikor felhúzták a hidat! :D Aztán pedig átsétáltunk rajta. |
 |
| A túloldalon ettünk egy finom fagyit, majd elmentünk a McDonald's-ba és megnéztük a Shardot is. |
 |
| Egy napra nem sok mindent tervezhettünk, mivel Buddy-t is meg kellett sétáltatni és nem hagyhattuk otthon egész nap, de így is volt elég sok időnk. És amikor hárman mentünk el sétálni, azt Buddy különösen élvezte! :D Középen az a pici barna folt, az Buddy buksija! ^_^ |
 |
| Ellátogattunk Old Amershambe is. |
 |
| Majd délután a National History Museumot... |
 |
| ...és a Science Museumot is megnéztük. Főként utóbbit, mivel Amanda inkább érdekelt a tudományok terén, hiszen gyógyszerész lesz! :D |
 |
| Aznap tradicionális Fish&Chips menüt ettünk. |
 |
| És Buddy is szívesen evett volna belőle, de sajnos a szálkák miatt nem kaphatott belőle. :) |
 |
| Majdnem minden este játszottunk is a Nintendo Wiin, és egyszer a bowlingon pontosan ugyanannyi pontot értünk el! :D |
 |
| A harmadik napon a Hervines Parkba látogattunk el hármasban. |
 |
| Gyönyörű időnk volt, gyönyörű tájjal! :) |
 |
| Egy átlagos utazás a Chiltern Railways járatán. Pontosan jön a vonat, az ajtók önműködőek, kihúzható asztalok vannak, kilátsz az ablakon, van légkondi/fűtés... maga a gyönyör ezeken utazni! *_* |
 |
| Na de nézzük, ezen a napon ellátogattunk a Camden Marketba. |
 |
| És olaszoktól vásárolt olasz pizzát ettünk kis robogókon ülve! ^_^ |
 |
| Jó későn értünk haza kedden és másnap korán is keltünk, hogy végigjárjuk az Oxford Street és a Regent Street fergeteges forgatagát! |
 |
| Az M&M's periódusos táblázata! :D |
 |
| És mi is beálltunk az M&M's Beatlesbe! :D |
 |
| Valamint elmerészkedtünk China Townba is! Amanda még kínai újságot is hozott! :D |
 |
| Csütörtökön későn keltünk ismét és tettünk egy jóóó hosszú sétát Buddyval Chesham Boisban. <3 |
 |
| Majd szürkületben nekivágtunk Londonnak! |
 |
| Végigmentünk a St. James Parkon. |
 |
| Majd elsétáltunk a Trafalgar Square-re. |
 |
| Ahol mellesleg előző nap nagy buli volt (Skócia-Anglia foci meccs) és a vesztes csapat szurkolói egy adag sampont öntöttek a szökőkutakba, ezért mindkettő csupa hab volt! :D |
 |
| A Big Ben és a London Eye sem maradhatott ki! :) |
 |
| És megmásztuk a hidat is, amit a Harry Potter utolsó részében leromboltak. :D |
 |
| Csütörtök este szerencsésen hazaértünk, majd másnap délután újult erővel vágtunk neki a Hyde Parknak. |
 |
| Amandát pont ekkor hívták. Nem volt rossz a bejelentkezés: "Szia, épp a Hyde Parkban vagyunk..." :D |
 |
| Megnéztük a Diana Wales hercegnője emlékparkot. |
 |
| Majd a kis pihi után elsétáltunk a Royal Albert Hall és emlékműig. |
 |
| Ahol pedig a Flower Walkon sétálva összehaverkodtunk a mókuskákkal! ^_^ |
 |
| A sétány végén pedig egy kutyusos ivókúttal zártuk a napot. |
 |
| A földalattihoz visszafelé menet pedig meglestük egy McLaren boltot! ;D |
 |
| És ezzel az úttal befejeződött az utolsó utam Londonba. |
 |
| I <3 Amersham ^_^ |
 |
| Vasárnap hajnal 5:15, készen állok a hazaútra. |
 |
| Az utazás izgalmas volt. Gyönyörű időnk volt, és Amandának köszönhetően gyönyörű képek is készültek! :D |
 |
Ez pedig már délután volt, robogtunk hazafelé a "rúgd ki az ajtót, vagy fent maradunk" vonaton. :D 2 óra 10 perc alatt megtettünk több, mint 1500km-t Londonból Budapestre. 2 óra 30 perc alatt pedig 200 km-t Budapestről Békéscsabára! |
 |
| A csomagom egy picit nehéz volt. De még mehetett volna! :D Amanda ült rajta, mikor cipzároztuk, én meg húztam-nyomtam, ahogy tudtam. És befért egy évi Anglia! :D |
 |
| És végül hazaértem. :) |
Ennyi volt nagy kalandom Angliában. A következő blogom már Japánból lesz, habár arra még várni kell egy kicsit! :) Mindenkinek köszönöm, aki figyelemmel kísérte a blogomat és remélem sikerült meghoznom más kedvét is Angliához, vagy az au pairkedéshez! ;D
Our flight has come to an end. Thank you for flying with Haruhi Airlines and I hope that You will choose us again! ^_^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése